Évszakváltáskor szeretek mindent egy alkalommal beszerezni a gyerekeknek, ilyenkor kinézünk egy kellemes hétvégi napot, amikor nyakunkba vesszük a várost és lehet vásárolgatni. Ruhákat sokszor veszek az interneten is, de van, mikor személyesen próbálják fel a kicsik a szükséges holmikat.
Nemrégiben ismét egy ilyen bevásárló körutat terveztünk, amikor iszonyatosan elkezdett fájni a fogam. Egyből felkerestem a Fogorvos Budapest csapatát, a fogorvosbudapest.info weboldalon keresztül és időpontot kértem.
Nem sokáig kellett várni a diagnózisra, hamar kiderült, hogy a gyökérkezelés meg fogja vélhetően oldani a problémát, ha csak átmenetileg is.
A gyökérkezelésről már igen sok rosszat hallottam és bevallom, hogy szerencsésnek éreztem magam, amiért nekem még nem volt ilyen típusú beavatkozásra szükségem. A horrorsztorik helyett a Fogorvos Budapestnél teljesen más élmények értek. Végig biztonságban és jó kezekben éreztem magam és bár maga a gyökérkezelés kellemetlen volt, azonban meg sem közelítette azt a fájdalmat, amit én elképzeltem. Ezért sem szabad elhinni mindent az embernek, amit az ilyen típusú kezelésekről hall.
A gyökérkezelés esetében érdemes megnézni azt is, hogy hogy is épül fel a fog és hogy mikor lehet szükség ilyen kezelésre. Azt bizonyára sokan tudják, hogy a fognak két nagy része van, a korona és a gyökér. Maga a fog pedig úgy épül fel, mint a Föld vagy épp egy hagyma: rétegekből áll. A korona részen például ott a külső réteg, a fogzománc, ez alatt a dentin helyezkedik el, végül pedig a fogbél.
A gyökér rész belső részét pedig erek és idegek hálózzák be. Ebből is kikövetkeztethető, hogy ha itt gyulladás alakul ki, az bizony nagyon fájhat. Különösen azért, mert ez a gyökér rész egy zárt rendszer, tehát ha begyullad és beduzzad, akkor maga az egész folyamat nagyon szűk helyen zajlik és így még nagyobb a fájdalom.
A gyulladás pedig kialakulhat azért, mert már olyan mértékű a szuvasodás, hogy ez történik, a fogbélbe bekerülnek a nyálban oldott mindenféle anyagok.
Azzal is érdemes tisztában lenni, hogy maga a gyökérkezelés általában nem egy lépésben zajlik le. Az első kezelés során a Fogorvos Budapest szakembere megnyitja magát az érintett részt és ki is tisztítja.
A gyökérkezelés ezután úgy zajlik, hogy kézzel vagy géppel ezeket a gyökereket kitakarítják. Nem kellemes dolog, de nem is annyira kellemetlen.
Főleg akkor, ha megfelelő szakemberekre bízzuk magunkat. Ilyen szakembereket találunk a Fogorvos Budapest rendelőjében.
Itt nagyon fontos a bizalom. A profizmus. A szakmaiság. Az együttműködés a beteg és az orvos között. Itt csak olyan beavatkozást végeznek el, melyben tökéletes az egyetértés az orvos-páciens között.
A gyökérkezelés esetében is pontosan így van, tehát magát a kezelést megelőzi a vizsgálat, a konzultáció, egyeztetés. Ugyan megmarad a fog, de már nem él. Így egy idő után elszürkülhet és sérülékennyé is válhat. Mindezeket a szempontokat mérlegelni kell a gyökérkezelés előtt és ki kell választani azt a rendelőt, amiben megbízunk, ahol profi szakemberek keze alá kerülhetünk. A fogorvosbudapest.info pedig pontosan ezt kínálja nekünk.