A férjemmel már meg se lepődtünk magunkon: amikor megbeszéltük, hogy mostantól bármikor ékezhet hozzánk a harmadik gyermekünk, összenevettünk, hogy persze pont most vágtunk bele a költözésbe is – szeretett, de szűkössé vált lakásunkon túladva ugyanis épp nemrégiben lettünk egy felújítandó kertes ház boldog tulajdonosai. Az első gyereknél is épp tataroztuk a szülői házat, a másodiknál pedig költözködtünk az első közös lakásunkba, amit most nőttünk ki, hogy öt főssé bővülünk. A két fiunk után nagyon vágyunk egy kislányra, ezért titkon mindig a kislányos rugdalózókat nézegetem, de akkor is elkél egy-két új darab, ha harmadjára is kisfiúval ajándékoz meg minket a sors. Ugyanis a családban és a baráti körben is bőven akadtak olyan legények, akik a kinőtt ruhácskák boldog új tulajdonosai lettek, volt, amit eladományoztunk, meg hát amúgy is imádok babaruhákat vásárolni…
Mivel az új otthonunkat szerettük volna a legkorszerűbb megoldásokkal felszerelni, ezért például a hőszivattyú számunkra nem is volt kérdés, innen pedig csak egy lépés volt a napelemes rendszer ötlete. De mennyi is a napelemek teljesítménye? Hogyan becsüljük meg, hány kW-os rendszerre lehet szükségünk? Mennyi idő alatt térül meg a befektetett pénzünk? Ott álltunk megannyi kérdéssel, és csak bízni tudtunk abban, hogy mindezekre minél egyszerűbben és kényelmesen meg fogjuk kapni a választ egy megbízható forrás segítségével. Nem születne meg most ez a bejegyzés, ha szerencsénkre nem találtuk volna meg a napelemrendszer.info oldalt, ami nagy segítséget nyújtott az egyébként nem egyszerű helyzetünkben. Látszik, hogy olyanok állították össze nekünk ezt a sok okosságot megosztó weboldalt, akik igazán profik és tapasztaltak, ha napelemes rendszerekről van szó.
A napelemek teljesítményén felül tehát sok érdekes dologról olvashatunk – számunkra például korábban az sem volt világos, hogyan is történik egy ilyen kitelepítés és ki mondja meg tulajdonképpen, milyen rendszerre van szükségünk. Ezért is jó, hogy az oldalon belül található egy kapcsolatfelvételi űrlap, ami a megyénk szerinti illetékes kivitelezési partnerhez vezet el bennünket, azaz amellett, hogy informálódunk, egyúttal már a cselekvés útjára is léphetünk.
A végleges választást először mindenképp egy alapos helyszíni felmérés előzi meg, miután a szakértők segítségével döntésre jut a megrendelő a napelemek teljesítményét, az otthon igényeit, a későbbi esetleges bővítési terveket és az összeget mérlegelve, áttekintve.
Érdemes tehát megfontolni a napelemes rendszer telepítését. Ugyan egyszerre nagyobb befektetést igényel, hosszú távon mégis jócskán megtérül – ki ne szeretne spórolni az áramszámlán? Számunkra ez egy elsődleges szempont volt, hogy ki tudjuk termelni a saját áramunkat, a többletet meg el tudjuk számolni a szolgáltatóval. Emellett nem győzöm hangsúlyozni, hogy nem csak számunkra nagyon kedvező egy ilyen megoldás, hanem a földünk számára is fontos az, hogy a megújuló energiaforrásokat részesítsük előnyben – ha pedig megtehetjük, miért ne cselekednénk így? Bízom abban, hogy sokakhoz eljut ez a bejegyzés és maga a napelemes rendszer csodája is, mert szerintem ilyen módon tudunk közelíteni mindannyian egy fenntarthatóbb életmód felé.